2. fejezet, 3.rész

Sziasztok drága olvasók!

Nos, az előző bejegyzés után kaptam hideget, meleget, mindenféle kritikát, amin igyekeztem javítani, és próbálkoztam, hogy ennél a résznél is a maximumot hozzam ki magamból. Kis esti nyugiként írtam, hiszen holnap vizsgázok a főiskolán, és kikapcsolásképp tökéletes volt. Köszönöm a feliratkozókat, a hozzászólásokat, és köszönet, hogy vannak, akik csatlakoztam a Facebook csoporthoz!

Ha érdekel a történet, akkor katt IDE, és csatlakozz Te is!

Puszi mindenkinek, és mostanra is nagyon jó olvasást kívánok:

Barbi 

- Tessék? – kérdeztem tőle, mert egyszerűen nem hittem a fülemnek.
- Azt hiszed, hogy viccelek? Nem kell aggódnod, nem vágnálak át – válaszolta, amikor visszanézett a kabinba. – Gyere, légy szíves, menjünk!
Tényleg nehezen hittem el neki, hogy ezentúl egy házban élünk majd, sőt, egyenesen kirázott a hideg a gondolattól, a tudattól. Ádám kocsija a pályaudvar előtt állt, így csak beszálltunk, és el is indultunk. Én végig hozzá sem szóltam, de láttam rajta, hogy nincs jó passzban. Valahol legbelül sajnáltam, valahol pedig olyan dühös voltam rá, hogy csoda, hogy fel nem robbantam. Nem tudtam elképzelni, hogy fog majd kinézni a szituáció – bemutat majd a barátnőjének, és ezentúl úgy kell tennünk, mintha semmi sem történt volna közöttünk? Vagy mintha most találkoztunk volna először?
- Előbb majd te menj be – mondta Ádám, miközben leparkoltunk a panel előtt. – Én majd megyek utánad, egy pár perccel később. Rendben?
- Nekem teljesen mindegy – válaszoltam.
Még mindig borzasztóan ideges voltam, de tudtam, nem szabad így bemutatkoznom. Tehát vettem egy nagy levegőt, fújtam párat, majd a második emeletre felérve bekopogtam az ajtón. Egy nagyon szimpatikus srác nyitott ajtót, majd kedvesen betessékelt. Elvette a csomagom, ledobta a kanapéra.
- Botond vagyok – mutatkozott be.
- Én pedig Zora – válaszoltam. – Nagyon örülök, hogy megismertelek!
A lakás eszméletlen volt – amerikai konyha, hatalmas nappali, világosság, csodaszép kilátás.
- Ez lesz a te szobád – mondta Botond, miközben bevezetett abba a helységbe, amely ezentúl az én kis világom lesz majd.
- Nagyon szép – mosolyogtam, - köszönöm a körbevezetést.
- Ugyan már – válaszolt. – Remélem mostmár eligazodsz.
- Egészen biztos vagyok benne – mondtam, - de ha bármi problémám lesz, akkor megkereslek.
- A szobámban megtalálsz – kacérkodott.
Ez volt itt az első napom, az első perceim, és máris egészen jól, és egészen otthon érzem magam. Lehet, hogy mégsem volt olyan rossz döntés, hogy felköltözzek Budapestre.
- De azért remélem, most még nem akarsz bezárkózni. Gyere, igyunk meg valamit!
Nem kellett kétszer mondani. Botonddal kimentünk a konyhába, öntött nekem egy pohár kólát. Kínált pálinkával, mint jó magyar welcome drinkkel, de most nem éltem ezzel a lehetőséggel.
Az ajtó nyitódott, és Ádám lépett be rajta, a barátnőjével. Hihetetlen pofátlan pasas, de mégis imádtam. Lehet, hogy ebbe előbb fogok belesanyarodni, mint hinném, hiszen más lányt fog csókolni, másnak fogja mondani, hogy szereti, és nem nekem.
- Megérkeztél? – kérdezte a még számomra ismeretlen nő. – Engedd meg, hogy bemutatkozzak, Zsófi vagyok. Velem beszélgettél, amikor intézted a lakást.
- Zsófi – álltam fel a székről, és nyújtottam a kezem, - én Zora vagyok. Nagyon örülök, hogy találkozunk.
- Ő pedig Ádám – mutatott rá.
Nyújtotta a kezét, és szemrebbenés nélkül hazudta a barátnőjének, hogy nem ismer engem. Zsófi egyébként egy szőke hosszú hajú, nagymellű, vékonyderekú, tipikus cicababa lány volt.
- Egyébként Botond a testvérem – jelentette ki Zsófi, - de ezzel ő biztos nem dicsekedett még.
- Nem, de akartam – viccelődött, miközben feltett egy kávét.
Leültünk az ebédlőasztalhoz, közben lefőtt a kávé. Jól esett, hiszen reggel óta úton voltam. Ekkor mutatott az óra fél hármat.
- Figyelj Zora – kezdte a mondandóját Zsófi, – ha van kedved, estére elmehetünk a kedvenc helyünkre, megünnepelni, hogy csatlakoztál hozzánk.
- Hétfőn? – kérdeztem, hiszen abban a kisvárosban, ahonnan jöttem, ilyenre nem volt lehetőség, maximum hétvégén.
- Itt minden nap buli van, erre készülj fel – világosított fel Zsófi, - és remélem, nem mondasz nemet.
Hát nem mondtam nemet, úgy tettem, mint aki rendkívül örül annak, hogy az estét nem pihenéssel, hanem bulizással tölti majd. A legszívesebben ki sem mozdultam volna, még mindig rettentő sokat gondoltam Zoltánra, és arra, ami történt. Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből, bármennyire is szerettem volna. Meddig fog ez kísérteni? Mikor lesz az, amikor nem magamat fogom hibáztatni? Bármit megadnék azért, hogy meg nem történtté tegyem, de sajnos ilyen képessége még soha senkinek nem volt, és nem is lesz.
- Akkor megyek, kipakolok, keresek valami szexi ruhát, és elkészülök, mondjuk nyolcra. Úgy rendben? – kérdeztem őket, miközben felálltam az asztaltól, és a szobám felé indultam.
- De szexi legyen! – mondta Botond, majd kacsintott.
Én csak mosolyogtam, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

Amikor az óra nyolcat mutatott
- Így tökéletes lesz – mondta Zsófi, miközben a számat tűzpirosra festette.
Belenéztem a tükörbe, és most azt láttam, amit szerettem volna. Egy magabiztos, életvidám lányt, aki tud mosolyogni, és nevetni. Kár, hogy a lelkem attól még darabokban hevert a földön.
Nemsokkal nyolc után, elindultunk a szórakozóhely felé, mind a négyen. A fiúk nagyon jól néztek ki, és Zsófi is gyönyörű volt. Azt hiszem, jól mutattunk így együtt. Gyalog alig húsz perc volt, míg eljutottunk a helyhez. Bentről már hangos zene szólt, ami mindenkinek meghozta a kedvét a bulizáshoz. Talán most éresztem azt, hogy ki kell eresztenem a gőzt, és ki kell fújnom magam. Igen, ezt kell tennem, másképp megbolondulok.
- Mit hozzak inni? – kérdezte Zsófi, majd kérdően nézett ránk.
- Mindenkinek hozz egy vodkanarancsot. Indításnak jó lesz, nem?
- Tökéletes – válaszolt Ádám Botond kérdésére.
- Egy pillanat, és jövök! – mondta végül Zsófi, és eltűnt a tömegbe.
- Hol van itt az mosdó? – kérdeztem Botitól.
- Fogalmam sincs – válaszolt, - ez az első, hogy ide jöttünk. Általában csak Ádám és Zsófi jár ide, ez nem feltétlenül az én világom.
- Elkísérlek – jelentette ki Ádám, majd megfogta a csuklóm, és húzott maga után.
Az illemhelyek egy eldugott kis folyosón helyezkedtek el, teljesen a szórakozóhely végében.
- Egy pillanat, és jövök – mondtam, de ekkor Ádám elkapott, és visszarántott.
- Zora, én ezt nem bírom! Csodálatos vagy, káprázatos, és gyönyörű.
Magához rántott, és megcsókolt. Újra a bábja voltam, akit úgy rángat, ahogy szeretne.
- Mondom, mindjárt jövök – ellenkeztem, majd kirántottam a csuklóm a szorításából, és dühösen bemenekültem a mosdóba.

- Na mizu? – tette fel kérdését Zsófi, majd kezünkbe adta a poharakat.
- Elkísértem őt a mosdókhoz – mentegetőzött Ádám.
- Hát, ha az a mosdó mesélni tudna – hencegett Zsófi, és hozzábújt Ádámhoz.
Ekkor jött el az a pillanat, amikor úgy éreztem, levegőre van szükségem, így mindenkin átgázolva, kimentem a szórakozóhely elé. Botond utánam jött.
- Hé, Zora, mi a baj?
- Semmi, Boti, egyszerűen csak fáradt vagyok. És nyűgös.
- Csak ennyi? – viccelődött. – Ezen könnyen segíthetünk.
Botond a zsebéből elővett egy kis dobozt, majd kihúzott belőle egy szál cigit, vagyis valamit, ami annak tűnt. Meggyújtotta.
- Szívj bele! – utasított.
- Mi ez?
- Szerinted?
- Fű? – kérdeztem meglepetten.
- És ha az? Csak nyugodtan, nem lesz tőle semmi bajod.
A döntésemhez hozzájárult, hogy a lelki szemeim előtt lebegett Zoltán, amint ott fekszik a hotel előtt, és Ádám, ahogy Zsófit csókolja. Elvettem tőle, és beleszívtam.

- Mostmár jobb lesz – bíztatott Botond.
- Mi erre a biztosíték?
- Mondjam, hogy én?
Államat megfogta, majd ajkait ajkaim felé közelítette.